Bementem reggel a volt munkahelyemre a papírokért.
Arra a helyre, amit 5 órával korábban elsirattam, mert annyira fájt, hogy elhagyom. Az én döntésem volt, mégsem olyan egyszerű, mint sokan azt képzelik...
Arra a helyre, amire csütrötök óta nem tudok harag és düh nélkül gondolni. Attól függetlenül, hogy időben jeleztem, hogy pénteken költözni szeretnék, ezért legkésőbb csütörtökre szükségem van a kilépő papírkaimra, semminem volt készen. Illetve minden készen volt, de valahol úton a postán... És azt sem tudta nekem senki megmondani, hogy mikor érkezik meg... Most csak abban reménykedek, hogy odaadják Csabinak, aki el tudja majd hozni hétfőre nekem...
Az volt az érzésem, hogy senkit nem érdekelt, hogy valóban megkapjam a papírjaimat 5 nappal az utolsó hivatalos és 13 nappal az utolsó valódi munkanapom után...Még jó, hogy törvényileg nem úgy van szabályozva, hogy az utolsó napon kell megkapni. Hogyan??? Hát úgy van szabályozva??? Érdekes...
Azért elég szomorú, hogy ez az utolsó, amit el tudok mondani a volt munkahelyemről. Hogy azt érzem, hogy szarnak nagy ívben a fejemre, hiszen úgyis felmondtam... mit érdekli az őket, hogy hogyan és mikor kapom meg a papírokat...
Azt nem értem, miért nem mehetett ez a dolog szépen, rendben.
Persze kijön az emberből a paranoia, hogy biztos csak én, folyton csak én... És másoknak biztos jobb... Ők tutira megkapták. De nem. Sajnos nem. Vajon mi kellett volna hozzá? Vagy túl nagy kérés lett volna, hogy időben megkapjam a szükséges dolgokat, úgy, ahogy már aug. 12-én kértem???
Aztán lekésve két vonatot loholtam a harmadikhoz, mivel még pakolnom kellett a másnapi költözéshez. Ami szintén nagyon jó móka volt, mert nem kocsival költöztem, mint ahogy azt elterveztük... Mindent úgy kellett pakolni, hogy nehogy összetörjön, vagy megsérüljön a pakolásnál. Nem volt egyszerű dolog, mert anyu mindig bele akart kotnyeleskedni. Végül azonban csak sikerült mindent elrakni, és készen állt minden másnapra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése